4. fejezet-Megszegett szabály

Sziasztok!

Végre meghoztam a következő fejezetet! :) Hamarabb nem tudtam, mert vacakolt a blogger, mint az előző posztomban is leírtam...
4 komi után jön a kövi fejezet! :)

Jó olvasást!
Üdv: A szerkesztő <3

***

Az asztalomon szanaszét hevertek az Ames White életéről szóló képek és dokumentumok. Nem valami részletes... Tasha ennek minimum a kétszeresét össze tudná gyűjteni, de mivel nem szólhatok senkinek, azzal kell dolgoznom, amim van. Nagy levegőt vettem és újra nekiláttam a gondolkozásnak. Hogy a francba kerüljek közel hozzá? Felesége és gyereke van, az elcsábítására kevés esélyem van. Ráadásul állandóan őrök zsongnak körülötte. Ez baromi nehéz lesz... Gyerünk Amy, gondolkozz! Ez se különb, mint a többi meló... Újra végigjártattam a szemem a fotókon, és akkor eszembe jutott a legmegfelelőbb módszer. Van egy házvezetőnője, aki a képek alapján nagyon közel áll a családhoz. Még bevásárolni is együtt járnak. Ha őt megölöm, új házvezetőnőt kell keresnie. De van egy kis bökkenő... Julia nő... És én nem ölök nőket. Amy, ezzel most nem foglalkozhatsz! Ha nem sikerül ez a munka, téged ölnek meg... Nagyot sóhajtottam, de végül elfogadtam a tényt: meg kell szegnem a saját szabályaimat. Azokat a szabályokat, amelyeket azért hoztam, hogy maradjon bennem egy kis emberség. Ez volt a menedékem, amikor alkalmanként a depresszió határára süllyedtem. Ezt csak a pénzért csinálod Amy... Nem élvezetből... Nőt és gyereket soha.... Csak mocskos férfiakat, akik bántják a nőket és a gyerekeket... Akik bántanak téged... És most ez az általam összetákolt, menedéket biztosító kis vityilló egy mondattól összedőlt... Ha nem végzi el ezt a feladatot, magát öljük meg. 

De Amy, te embereket ölsz... Ez nem jó... Ez nagyon rossz... Ugyan Amy! A férfiak mind rosszak! Bántanak téged, és minden nőt! Ezt kell tenned, és kész! Ezek azok a gondolatok, melyek évek óta kísértenek, és lassan burjánzanak el elmémben, mint a rák. Amik nem hagynak éjjelente aludni, és üldöznek életem végéig. Amiktől nem szabadulok...

-Amy!-Tasha hangja szakított ki káros gondolataim szürke homályából. Tasha az ajtóban állt és aggódva nézett rám.-Mondtad... mondtad hogy új takarítót kérsz.

-Igen! Máris találtál egyet?

-Igen, de nem a legjobb... Alig volt még pár munkája... Elég zöldfülű.-nagyot sóhajtottam. A kezdők amatőrök. Némelyik még el is hányja magát a véresebb eseteknél.

-Sebaj-mondtam végül lemondóan-A lényeg az, hogy végezze el a munkáját. Idehívnád, kérlek?

-Persze-bólintott Tasha, majd kiment. Pár perc múlva visszatért egy alacsony és vézna, barna hajú fiúval az oldalán. 

-Ő itt Bryan. Bryan, ő Amy. Ha még nem ismernéd, ő az egyik legjobb bérgyilkosunk. Ő lesz az új főnököd. Ajánlom, hogy azt csináld, amit mondd.-mondta határozottan, már szinte fenyegetően Tasha, majd kiment, egyedül hagyva velem Bryant. 

-J-j-jó napot-szólalt meg dadogva egy kis csend után. Biztos hallotta, amit Jake-kel csináltam és fél tőlem-S-s-sokat ha-ha-hallottam már önről...

-Elég a rizsából-mondtam megunva a próbálkozásait.-Gyere, meló van.-jelentettem ki, majd felkaptam a White-aktát és határozott léptekkel az ajtó felé indultam. Láthatóan megkönnyebbülve fogadta, hogy nem kell több szót váltania velem, úgyhogy szó nélkül követett a liftig, ahol megálltunk és vártuk, hogy leérjen a felvonó. Újra kínos csendben álltunk egymás mellett, amit végül én törtem meg.

-Ugye nem fogod elhányni magad a hulla látványától?-kérdeztem unottan. Ő meglepően nézett rám, és én csak ekkor vettem észre, hogy milyen alacsony is valójában. Épphogy a vállamig ért.

-Dehogy is, asszonyom!-mondta határozottan, akárcsak egy katona.

-Rendben, csak ne hívj már asszonynak!-mondtam, majd beszálltunk a liftbe.

***

Bryan lassan parkolt le Julia háza előtt. Én kihajoltam az ablakon, és szemügyre vettem a házát. Egy szerény, kisvárosi ház volt, apró udvarral, amiben alig fért el egy csúszda. Hát gyereke van... Gratulálok Amy, ma is egy újabb életet fogsz tönkretenni. Tekintetemet a bejárati ajtóra irányítottam. Még innen távolról is egyszerű szerkezetű, könnyen feltörhető zárnak tűnt. Mit is vártam? Egy házvezetőnői fizetésből nem telik többre. 

-Figyelj ide!-fordultam Bryanhez, aki a hangom hallatán ijedten rezzent össze.

-Igen assz... akarom mondani Amy?

-A te dolgod az lesz, hogy zajt kell csapnod figyelemelterelésként, amíg én bejutok. Csináld ahogy akarod. Kezdj el ordítozni az utcán, mint egy félőrült, dudálj vagy mit tudom én. A lényeg az, hogy a célpont kinézzen az ablakon és rád figyeljen, amíg én bemegyek, oké?-bólintott.-Akkor kezd, amikor jelt adok!-mondtam, majd kiszálltam a kocsiból és az ajtó felé indultam. A rövid séta során alkalmam volt alaposabban is szemügyre venni a ház környékét. A kert végén, a kerítés mellet sorban tulipánok voltak ültetve, a kertben gondosan le volt nyírva a fű. A ház előtt tisztára söpört járda, a bejárathoz nemrég felújított lépcső vezetett. Nem hiszem el... Még a gyerek is itt van. Végig kell néznie, ahogy megölöm az anyját? 

Az ajtóhoz érve elővettem a pisztolyomat és bekukkantottam az ajtó ablakán. Egy rövid, barna hajú nőt láttam, amint szőke kisfiát eteti a konyhaasztalnál, és közben mosolyogva énekel neki.

Ebben a pillanatban az utcán hatalmas lárma támadt. Bryan max hangerővel rockot indított el a rádióban. Ó, te barom! Még nem jeleztem!!!! A legszívesebben őt lőttem volna le, de gyorsan kellett cselekednem. Felraktam a pisztolycsövemre a hangtompítót és átlőttem a zárat. Mielőtt beléptem a házba még láttam, amint Julia kihajol az ablakon a zaj forrását keresve. Gyorsan belopóztam az ajtón és a szőke kisfiúhoz siettem a konyhába. Ő nem fogja azt végignézni, amit nekem kellett... Gondolkodás nélkül beraktam a legközelebbi szekrénybe, majd egy félreeső sarokban megbújva vártam. A zene hamarosan elhallgatott, Julia pedig visszatért a konyhába. Arca halálsápadtá vált amikor felfedezte, hogy kisgyermeke nincs ott, ahol pár perce hagyta. Futólépésben oda tartott, ahol én rejtőztem. Amint meglátott egy segélykérő sikoly hagyta el a torkát. Láttam a szemében, hogy a menekülést fontolgatja, ám a pisztolyom láttán azonnal felemelte a kezét.

-Ha élve vissza akarod kapni a kölköd, kussolsz.-mondtam fenyegető hangon.-Fordulj meg szép lassan!-Julia engedelmeskedett nekem. Úgy tűnt, nem akar harcolni, ám a következő pillanatban a mellettünk lévő szekrényből a kisfia hangja szűrődött ki.

-Mama?-kérdezte kétségbeesetten, mire én egy pillanatra a szekrényre néztem. Ám Juliának ez az egy pillanat is elég volt. A pillanatnyi figyelmetlenségemet kihasználva megfordult, és kiütötte a kezemből a

pisztolyt és egy határozott mozdulattal elkapta a torkom, majd a falhoz nyomott, majd fojtogatni kezdett. Egy pillanatig tehetetlennek éreztem magam erős szorításától. Kezemmel a mellettem lévő kerek kis asztalon matattam, hátha találok egy fegyvernek használható eszközt, aminek segítségével ki tudok szabadulni fojtogató szorításából. Már kezdett elhagyni a remény, mikor a kezembe akadt egy váza. Tétovázás nélkül Julia fejéhez vágtam a dísztárgyat, ami hangos csörömpöléssel tört össze koponyáján. Elértem a várt hatást: Julia engedett a szorításából, így én a földre tudtam lökni. Azt hittem egy kis időre harcképtelenné tettem, ezért nyakamat tapogatva meg akartam várni, amíg újra rendesen kapok levegőt. De tévedtem. Julia egy másodperc múlva felugrott a földről és a nappaliban lévő asztal felé rohant, amin a telefonja volt. Kapkodva próbálta hívni a rendőrséget, de szerencsémre leejtette a telefont. Azonnal felkapta a földről, ám mielőtt tárcsázhatott volna, én már mögötte álltam az övemmel a kezemben. Gondolkodás nélkül fojtogatni kezdtem vele hátulról azt várva, hogy így feladja a harcot, ám ő tovább ellenállt. Minden erejével küzdött a szorításom ellen. Rúgott, karmolt és nekem dőlt remélve, hogy majd hátraesek és elengedem őt, ám én felhasználtam ellen a lendületét. Lassan a falhoz hátráltam vele, és amikor éreztem, hogy újra támadni akar, egy kicsit engedtem a szorításomból és oldalra léptem, így Julia helyettem a falon függő tükröt fejelte le. A következő pillanatban az övvel még erősebben szorítottam a torkát, ám ő még mindig nem hagyta magát. Amikor nem számítottam rá sikerült lefejelnie, amitől én elengedtem az övet, így ő ki tudott szabadulni. Én sem tétováztam. egy erős mozdulattal a falnak löktem amitől ő ismét a földre került. Aztán meglátta a földön heverő pisztolyomat... Kétségbeesetten a fegyver felé kezdett kúszni, és el is érte a célját. Ám nem elég hamar. Mielőtt a hátára fordulhatott volna én már felette álltam, és a bal csuklójára tapostam, amelyikben a pisztolyt szorongatta. Julia felordított a fájdalomtól és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Lehajoltam, kivettem a kezéből a pisztolyt majd rá szegeztem. Aztán meghallottam a kisfiú sírását... Szomorúan néztem a szekrény felé. Kétségbeesetten bőgött az anyja után. Hiszen a szemét eltakarhatom, de a fülét nem. Amikor tekintetemmel újra Juliát kerestem meglepődve vettem észre, hogy már előttem áll. A túlélés utolsó reményében könyörögni kezdett:

-Kérem... kérem ne bántson... Gyerekem van.-mondta sírva.-Kyle a neve... Olyan jó kisfiú... Kérem ne vegye el tőle az anyját!-szemében végtelen szomorúság ült, amitől könnybe lábadt a szemem.

-Sajnálom-mondtam már én is sírva, és elsütöttem a pisztolyt.