3. fejezet-Megbízás

Sziasztok!

Tudom, hogy 1 hónapot nem lehet megmagyarázni.. Nem is próbálom. Ezerszer végiggondoltam, hogy folytassam e a blogot, de végül úgy döntöttem, hogy folytatom. Nem ígérek rendszeresen érkező részeket, de igyekezni fogok!
Remélem ez a fejezet is tetszeni fog! Ha igen, kommenteljetek és iratkozzatok fel! :)
A kövi rész, ha meg lesz 3 komi legkésőbb a hétvégén felkerül!

Üdv: A szerkesztő <3

***

-Nagyon jó volt, ugye tudod?-mondta Jake, miközben a furgonban ülve a Cég felé tartottunk. A Cég alatt azt a helyet ahol, és azokat az embereket értjük akikkel dolgozunk. Az informátorokat, a bérgyilkosokat és a takarítókat, valamint a főnökünket.
-Hé, Amy. Hallod amit mondok?
-Igen.
-Akkor miért nem válaszolsz?
-Fáradt vagyok Jake, ennyi az egész.-feleltem. Ő csak megvonta a vállát, majd ismét az útra emelte tekintetét.
-Kíváncsi vagyok kinek a megölése olyan fontos, hogy hajnali háromkor kiugrasszanak minket az ágyból-mondta majd nagyot ásított.
-Szerintem valami gengszert vagy maffiafőnököt kell kinyírni. De nem értem, miért engem hívtak. Vannak nálam jobb bérgyilkosok is.-mondtam kedvetlenül, mire Jake felnevetett.
-Jesszus Amy! Te vagy a leghatékonyabb bérgyilkos, és ezt mindenki tudja!
-Te nem is tudsz róla?
-Mégis miről?-kérdeztem értetlenkedve.
-Hightower-t lekapcsolták.-egy pillanatra a döbbenet szülte csend töltötte be a furgon légterét.
-Lekapcsolták?-kérdeztem vissza hitetlenkedve.-Te ezt honnan veszed?
-Tasha mondta.
-De... Az nem lehet. Mégis mikor?
-Pár hete.
-És miért?
-Beleszeretett a célpontba.-a döbbenettől szólni se tudtam. Paul beleszeretett a célpontjába? Ez lehetetlennek tűnik... Paul egy zárkózott, teljesen érzelemmentes ember volt. Pont alkalmas erre a munkára. Akár egy 5 éves kisgyereket is képes lett volna minden bűntudat nélkül halálra kínozni. És most beleszeretett a célpontjába?

-Ja, persze...

-Nem hiszed el, mi? Mondj egy példát, hogy ki jobb nálad!

-Hát ott van... ott van például Paul Hightower.-mondtam egy kis gondolkozás után-Évek óta ő a legjobb.-Jake erre döbbenten nézett rám.

-És megtalálták már?-kérdeztem még mindig a meglepő hír hatása alatt állva.

-Nem, egyenlőre még menekül, de szerintem nem is fogják megtalálni. Átmegy majd valamelyik másik országba, mondjuk Mexikóba, és ott új életet kezd. Neki sikerülni fog.

-Igen, biztos...-egy pillanatra elgondolkoztam. Pault lekapcsolták... A lekapcsolás, amitől mindenki retteg. Ez csak egy telefonhívás a Cégtől, a következő szöveggel: "A tudomásunkra jutott, hogy Ön nem végezte el a kiírt feladatot, ezért Önt lekapcsoljuk." Ez csak egy mondat, ami örökre megváltoztatja az életedet. Menekülnöd kell, hogy ne kapjon el a Cég. Mert ha elkap, meghalsz. Ezt egy szerepcseréhez is hasonlíthatjuk. Vadászból lesz az áldozat...
Ebben a pillanatban megszólalt a mobilom.
-Ki az?-érdeklődött Jake.
-Tasha-mondtam a mobilom képernyőjére nézve. Tasha az informátorunk. Ő derít ki mindent az áldozatról, amire szükségem van ahhoz, hogy a közelébe kerüljek, majd kegyetlenül, mint valami állatot lemészároljam.
-Szia Tasha!-szóltam bele a mobilba.
-Baszki Amy, hol a büdös francban vagytok??-szólt bele dühösen. Még sosem beszélt így velem, úgyhogy biztos valami nagy baj van.
-3 perc és ott vagyunk, nyugi már!
-Igazán siethetnétek. A Főnök látni akar.-mondta, és lecsapta a telefont. Ereimben egy pillanatra megfagyott a vér. A Főnök látni akar...? Személyesen? A Főnökkel még senki sem találkozott. Egyesek szerint nem is létezik. Mások szerint meg van égve az arca és ezért bujkál. Ezer féle pletyka kering róla a Cégen belül. De mindenki retteg tőle. Mindannyian tudjuk, hogy az ő kezében van az életünk. És ő most látni akar engem...
-Hé Amy, mi a baj?-kérdezte Jake. Nem válaszoltam, csak döbbenten meredtem magam elé.-Akkor ne válaszolj-mondta végül sértődötten, majd bekanyarodott a Céghez vezető útra. A Cég épülete kívülről egy lepukkant raktárhoz hasonlított. Azért lett ez a székhelyünk, mert tudjuk, hogy itt senki sem keresne egy bérgyilkosok lakta tanyát. Az épületet egy 2 méter magas kőfal vette körbe, melynek a tetején szögesdrót futott végig. A szögek úgy emelkedtek ki a drótból, akárcsak az emberek a futóhomokból, akik szabadulni akarnak, de nem tudnak, mert a homok egyre mélyebbre húzza őket, egészen addig, amíg meg nem fulladnak...
Jake megállt a kapu előtt, ami mellett egy kis szerkezet rejtőzött a falba mélyedve. Lehúztam az ablakot, és a szerkezet felé hajoltam. "Kérem azonosítsa magát"-szűrődött ki az alábbi mondat a hangszóróból. Én a tenyeremet a szerkezet képernyőjére tettem, majd vártam. "Kérem mondja be az azonosítószámát és a nevét"-hangzott a következő utasítás.
-Amelia Edwards, 2883694-mondtam, majd ismét vártam. A gép hamarosan pittyogott, majd a kis lámpája zöld színre váltott. "Azonosítva"-szólt végül, majd a kapu lassan kinyílt előttünk, Jake pedig behajtott a köves úton és a garázsok felé vette az irányt.
-Tegyél le itt, légy szíves-mondtam, mikor a bejárathoz értünk.-Be kell mennem. Várj meg Tasha irodájában.-Jake kedvetlenül vállat vont, majd megállt, én pedig kiszálltam és a bejárat felé vettem az irányt. Lenyomtam a kilincset, majd az egész testsúlyommal ránehezedve megnyomtam a nehéz vasajtót, ami egy kis próbálkozás után végül megadta magát és nyikorogva kinyílt. A szokásos dohos helységbe érkeztem, mely tele volt mindenféle szeméttel, ezzel tudatva velünk, hogy tényleg régen raktárként működött. Lassan lépkedtem a vastag porrétegben a raktár túlsó vége felé, majd megálltam 3 falhoz támasztott poros szőnyeg előtt. Gondolkodás nélkül ledöntöttem

őket, így felfedve az eddig mögötte rejtőző liftet. Megnyomtam a hívógombot, majd csendben vártam. A lift lassan, kattogva tartott felfelé, majd egy halk csengéssel kísérve kinyílt előttem az ajtaja. Nagy levegőt vettem és beléptem. Kicsit mindig is klausztrofóbiás voltam. Az ajtó mellett lévő gombok felé nyúltam, melyeknek vörös fénye megvilágította a kezemet, amely így úgy nézett ki, mintha véres lenne. Kétszer megnyomtam a négyes, majd a hármas gombot. A lift ajtaja csikorogva záródott be, elzárva engem a külvilágtól. Egész úton a földet pásztáztam, miközben igyekeztem elterelni a figyelmemet a zárt és levegőtlen helységről. Nyugi Amy, ez csak egy lift... nem fog összezáródni körülötted és megfojtani...-próbáltam biztatni magam, nem éppen a legjobb módszerrel. Örökkévalóságnak tűnt, mire végül leértem, és a lift ajtaja végre kinyílt. Megkönnyebbülve léptem ki belőle a puha szőnyeggel borított helységbe, amely teljesen más volt, mint ahol eddig voltam. A modern irodához hasonlító előtérben számítógépek sorakoztak alacsony fallal elválasztva. Ez volt az informátorok helye. A nevesebb bérgyilkosoknak külön irodájuk volt, melyek valamivel fentebb helyezkedtek el az előtérhez képest, ezért lépcsővel kellett őket megközelíteni. Az én irodám jobbra volt.

-Jesszus Amy! Végre megjöttél!-Tasha rohant felém az irodán keresztül. Félhosszú szőke haja alul szokás szerint be volt göndörítve, így véve körül szép arcát.-Gyere gyorsan!-mondta, és az előtér másik vége felé kezdett tolni, ahol a főnök irodája volt.

-Még is mit akar tőlem a Főnök?-kérdeztem aggódva.
-Nem tudom... Biztos valami fontos megbízás, vagy...- nem folytatta, de tudtam, mire gondol.-Itt vagyunk-mondta, és egy hatalmas faajtó felé mutatott. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de úgy tűnt, meggondolta magát. Pár percig csak szótlanul álltunk egymás előtt.-Tudod... Hármat kopogj-mondta végül, majd elment.
Tétován az ajtó felé néztem, majd bizonytalanul az oroszlános kopogtatóra tettem a kezem és hármat kopogtam. Kis idő múlva az ajtó magától kinyílt, én pedig bizonytalanul beléptem.
-Csukja be az ajtót-hallatszott egy rekedtes hang, magam sem tudom, honnan. Az utasítás szerint cselekedtem, majd körbepásztáztam a helységet. A padlót vörös bársonyszőnyeg borította, a fal mellett pedig gyönyörűen faragott antik tölgyfabútorok álltak. A plafonról pedig egy-a stílushoz illő-antik csillár lógott le, amelynek égői alig világítottak, így kísérteties félhomállyal véve be az egész helységet.
-Üdvözlöm Amelia. Kérem üljön le.-a hang hallatán összerezzentem, majd a szoba közepén álló asztal felé lépkedtem, miközben a hang forrását kerestem.
-Ha... ha jól tudom látni akart, Uram-mondtam nem kevés félelemmel a hangomban, miután helyet foglaltam a bársonnyal borított széken.
-Igen. A következő célpontjáról lenne szó.-válaszolt a Főnök. Most, hogy a szemem hozzászokott a félhomályhoz, végre megláttam a sziluettjét a szoba egyik távoli sarkában.-A neve Ames White-itt köhögött egyet. Biztosan beteg...-Befolyásos ember-folytatta-És veszélyes a Cégre nézve. Tiszta és gyors munkát várok magától. Ha hibázik, meghal-itt újabb köhögőroham fogta el. Kellett hozzá egy kis idő, hogy összeszedje magát.-A részletek az asztalon vannak a borítékban. Minden, amit eddig kiderítettünk róla. Az öntől megszokott módszer és eredményt várjuk. Megfigyelés, beépülés, végrehajtás. Ennyi, és nem több. Érti?
-Igen.
-A kivitelezést magára bízzuk, csinálja, ahogy jónak látja. Engem csak a végeredmény érdekel. 1 millió dollárt kap érte.-az összeg hallatán nagyon meglepődtem. Egy átlagos melóért ennek a töredékét szoktam csak kapni.-Úgy gondolom, ez elég biztató összeg.-Hát, valóban az-gondoltam-Elmehet.-elvettem az asztalról a borítékot, majd felálltam és sietősen az ajtó felé vettem az irányt. A kezem már a kilincsen volt, mikor a Főnök utánam szólt.
-Ó, és Amelia. Senkinek ne beszéljen erről. A csapatának se.-mondta nyomatékosan. Vártam, hát ha még mondd valamit, de nem, ezért menekvés szerűen feltéptem az ajtót, és kiléptem az előtérbe. A fény egy pillanatra elvakított, ám a kíváncsian fürkésző szempárakat még így is rendesen láttam. Mindenki az arcomat fürkészte, hát ha leolvashatják rólam, mi történt, de én kifejezéstelen arccal átvágtam a tömegen és az irodám felé vettem az irányt, ám hirtelen Jakenek ütköztem
-Hé baby, te meg mit csináltál ott?-kérdezte gyanakvóan az ajtó felé mutatva, ahonnan az imént kijöttem.
-Semmi-mondtam anélkül, hogy a szemébe néztem volna. Épp készültem volna tovább indulni, ám ő durván megragadta a csuklómat, ezzel visszatartva engem.
-Amy, ne szórakozz velem-mondta dühösen.
-Hagyj békén Jake-mondtam, ám ő nem hagyta annyiban. Erősen megfogta az államat kényszerítve ezzel arra, hogy rá nézzek.

-Amy-mondta most már kiabálva, mire én egy hirtelen mozdulattal kiszabadultam a szorításából, majd a nyakát két kézzel megfogva könnyedén a földre löktem, majd rá se nézve tovább sétáltam az irodám felé. De ő még mindig nem hagyta magát. Hátulról próbált meg lefogni, hogy ne tudjak mozdulni, de ez már sok volt. Gondolkodás nélkül ágyékon rúgtam, mire ő a földre esett, de még nem adta fel a harcot. Az iszonyú fájdalmai ellenére megragadta a lábamat és magára rántott. A földön folytattuk tovább a küzdelmet. Mindketten ott támadtuk egymást ahol értük, de végül én zártam le ezt az egészet azzal, hogy az egyik asztalról lerántottam egy virágcserepet, majd olyan erősen a fejéhez vágtam, hogy az összetört. Jake engedett a szorításon, így én fel tudtam kelni. Jake lekotorta arcáról a földet és az összetörött cserépdarabokat, majd felült. Ám a legnagyobb meglepetésére a pisztolyom csövével találta szemben magát, mire felröhögött.
-Ugyan Amy. Mindketten tudjuk, hogy nem lőnél le. Túl sok dolgot éltünk már át együtt.-mondta, miközben letörölte a vért a szájáról.
-Azt hiszed?-kérdeztem vele farkasszemet nézve és kibiztosítottam a pisztolyomat. Erre már ő is megijedt.
-Hé, Amy, nyugi...-mondta, most már egyenesen rettegve.-Te sem gondolhatod komolyan...-még mindig csak álltam előtte a pisztolyt fogva.-Kérlek...-mondta most már könyörögve, mire én leengedtem a pisztolyomat, ő pedig felsóhajtott. Felvettem a földről a borítékot, amit a verekedés közben elejtettem, majd körbenéztem az előtérben. Mindenki minket bámult, a többség ijedten nézett felém. Én csak szó nélkül elindultam az irodám felé, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Meglepetésemre Tasha állt az asztalom mellett.
-Na, mi volt?-kérdezte aggódva.
-Semmi.-mondtam, majd leültem az asztalomhoz.-Szükségem lesz egy új takarítóra.
-Tessék?-emelte rám kérdőn barna szemeit.
-Kirúgtam Jake-t. Szerezz valaki mást. A legjobbat.
-De... még is mi történt?-kérdezte még mindig értetlenül.
-Kérdezd meg őt. Most pedig kérlek menj ki. Egyedül szeretnék lenni.-egy ideig gyanakvóan nézett rám, de végül kiment. Nagyot sóhajtottam. Jesszus Amy... Mi a francot csinálsz? Kellett ez neked?-gondoltam, és a legnagyobb meglepetésemre egy könnycsepp gördült le az arcomon.
Az ügyre kell koncentrálnod. Ezt nem szúrhatod el.-mondtam magamnak, majd kibontottam a borítékot.