4. fejezet II. rész-Egy ártatlan gyermek sírása

Sziasztok!

Mivel az előző rész elég rövid lett, úgy döntöttem nem várom meg a 4 komit, hanem meghozom a 4. fejezet II. részét :) Ez is rövidebb lesz, mivel ez az előző rész közvetlen folytatása.
Azért remélem tetszik :)
3 komi után jön az 5. fejezet!

Jó olvasást!

Üdv: A szerkesztő <3

***

Némán álltam Julia holtteste mellett. Némán zokogtam. Ő volt az első nő, akit a munkám során megöltem. És máris bánom. Nem érdemelte meg... Ő nem tett semmi rosszat. És most mégis itt fekszik holtan egy vértócsa közepén. Vörös vére lassan egyre nagyobb területen színezi be az eredetileg fehér padlószőnyeget, amely

most Julia nyughelyéül szolgál. És a szekrényben ott ül a kisfia. Ott zokog az a szőke kisfiú, akinek pár perccel ezelőtt még élt az anyja. Akinek az az utolsó emléke édesanyjáról, hogy az életéért könyörög. De nem kap kegyelmet. Fülemet befogva rogytam le a véres padlóra, hogy ne halljam a Kyle sírását. De hallottam... Nem hallgatott el. Az anyja után sírt. És én is sírtam. Úgy, mint még soha életemben. Nem érdemelték meg... Juliának nem kellett volna meghalnia, Kylenak pedig nem kellett volna elvesztenie az anyját. De én elvettem tőle.

Kínomban önkéntelenül is felordítottam, majd újra a fülemre tapasztva kezeimet ismételten sírni kezdtem. Csak sírtam és sírtam, megállás nélkül. Nem érdekelt, hogy meghallhatják. Talán az lenne a legjobb, ha elfogna a rendőrség és halálra ítélnének... 

AMY!!! Mit csinálsz??? El kell tűnnöd! Bryan majd feltakarít, de kihevered ezt az egészet, megölöd Ames White-ot, aztán minden folytatódik tovább a régi kerékvágásban...

Igen. Pontosan. Ugyanolyan érzéketlen gyilkos maradsz, mint aki most vagy.

Ne szarolj már kislány! Te se akarod igazán, hogy elkapjon a rendőrség. Hisz jól tudod, hogy akkor halott vagy.

Végre erőt vettem magamon, és feltápászkodtam a padlóról, bár még mindig sírtam. Akárcsak a kisfiú is. Akaratlanul is a rejtekhelyéül szolgáló szekrény felé léptem.

Amy, mi a francot csinálsz?? Nem szabad a gyerekkel foglalkoznod! El kell innen tűnnöd. Most azonnal. 

De tönkretetted az életét. Így nem élhet. Ezt jóvá kell tenned. Mindent meg kell oldanod. Gyorsan. 

Mielőtt észbe kaptam volna, már a nyitott szekrényajtó előtt álltam, és az alján ülő zokogó kisgyereket bámultam... Pisztollyal a kezemben.

Gyerünk Amy. Öld meg. Öld meg a gyereket, hogy ne kelljen az anyja nélkül élnie. És aztán öld meg magadat, hogy ne kelljen így élned.
Ne Amy! Ne öld meg! Ne vedd el még egy ártatlan ember életét is! Hagyd, had éljen. Majd elfelejti, hisz még kicsi. Minden jóra fordul majd az életében. Ne öld meg. Kíméld meg legalább őt, ha az anyját nem voltál képes.
Ugyan már Amy... Neki már vége. Nevelőotthonba kerül, ahol verni fogják a többiek. Az életének annyi. Sosem lehet normális. Legyen erőd. Vess véget ennek az egésznek. Öld meg.
Ne csináld... Ő nem érdemli meg. Juliának biztos vannak rokonai, akik örökbe fogják fogadni, és sajátjukként fogják őt felnevelni. Van remény. Az ő élete helyre fog jönni, nem úgy mint a tiéd. Legyen ennyi emberség benned! Ha már neked nem lehet soha normális életed hagyd, hogy neki az lehessen.
Jaj Amy, olyan naiv vagy. Neked jobb életed lett? Nem. Befogadtak a rokonok? Nem. Kurvára tönkrement az egész életed, és most itt vagy. Kíméld meg őt az élet kegyetlenségeitől. Öld meg. 
Igen... Ezt kell tennem. Mindenki bántani fogja. Akárcsak engem. Az élet nem jó. Kíméld meg őt. Kíméld meg az élettől...
Lassan emeltem fel a pisztolyomat és a síró Kylra szegeztem. Kibiztosítottam a fegyvert és a ravaszra téve a kezemet vártam. Kyle mintha megérezte volna, mire készülök, mert azonnal abbahagyta a sírást és a szemembe nézett. Mintha ő is könyörgött volna... Arcán lassan folytak végig a szeméből eredő
könnycseppek, hogy végül az álláról a földre hulljanak. Kék szemével meredten nézett rám. És én nem bírtam megtenni... Újra elsírtam magam, majd eldobtam a pisztolyt. Odarohantam Kylehoz és gondolkodás nélkül a karjaimba zártam. Egymás vállán sírtunk. Könnyeimet visszafojtva próbáltam őt megnyugtatni.
Undorító vagyok. Megöltem az anyját, most meg arról papolok neki, hogy minden rendben lesz.
Ebbe belegondolva azonnal abbahagytam a sírást, szomorú arckifejezésemet a szokásos kifejezéstelen, közömbös arcomra váltottam.
Neked nincs jogod sírni Amy. Itt csak Kylenak van joga hozzá. Te elvetted tőle az anyját. Undorító vagy. Egy kegyetlen gyilkos. Ne sírj, inkább szégyelld magad.
Vettem egy nagy levegőt, és az ajtó felé indultam. Utoljára még visszanéztem Julia holttestére, akinek a vére már teljesen birtokba vette a szőnyeget. Újra belegondoltam, hogy mit tettem. Undorító vagyok. Egy gyilkos. Erkölcstelen és embertelen. Nem vagyok érdemes az életre.
Ekkor újra a sírás határára sodródtam, ám mielőtt teljesen eluralkodott volna rajtam, meghallottam kintről Bryan hangját.
-Hé, ember! Vegye le rólam a kezét! Mit csinál??? Engedjen el a kurva életbe!!!-a kiabálás hallatán azonnal kirohantam az utcára, arra a helyre, ahol Bryan leparkolt. A lehető legrosszabb látvány fogadott. Bryant az egyik rendőr épp a földre teperte, míg a másik mellettük állt és telefonált. Hajrá Amy, most nagyot kell

játszanod. Felvettem a mosolygós, barátságos arckifejezésemet és a rendőrök felé sétáltam.
-Elnézést Uraim! Valami probléma van?-kérdeztem kedvesen az épp telefonáló rendőrtől, miközben értetlenkedve néztem a földön fetrengő, közben megbilincselt Bryanre.
-Hölgyem, ön ismeri ezt a férfit?
-Igen, ő a férjem, James. De mi történt?-érdeklődtem tovább bizonytalanul.
-Nos, az ön kedves férjét épp rajtakaptuk, amint kokaint fogyaszt a kocsija első ülésén.
-Hogy mi???-kérdeztem, és ez a reakció most őszinte volt.-Kokain??
-Igen, Hölgyem. Ne haragudjon, de meg kell kérdeznem, hogy ön tudott-e a férje függőségéről.
-Micsoda? Nem! Dehogy is!
-De valamiféle jelét látnia kellett rajta. Túlzott idegesség, vérvörös szemek, stb.
-De én nem! Esküszöm! Azt gondolja, hogy ha tudtam volna, hogy a férjem kokain függő, csak úgy eltűrtem volna??-kérdeztem felháborodva, és nyomatékosításképp két kezemet kivettem a kabátzsebemből, hogy rámutassak Bryanre. De nem figyeltem eléggé, és kirántottam a pisztolyomat a zsebemből... A pisztoly lassan ért földet, mire a rendőr azonnal a saját fegyveréért nyúlt. De én gyorsabb voltam. Még mielőtt tüzelt volna, kiütöttem a kezéből a pisztolyt, hason rúgtam, majd a levegőben elkapva a fegyvert lelőttem. Azonnal megfordultam, célba véve a másik rendőrt, ám ő mintegy élő pajzsként használva Bryan mögé bújt és a fejéhez szorította a pisztolycsövet.
-Ha megmozdul, lelövöm.
-Ugyan már-mondtam röhögve, majd golyót repítettem a fejébe, ami közvetlen Bryan halántéka mellett suhant el. A rendőr holtan esett össze, Bryan pedig levegőt kapkodva rogyott térdre. Azonnal Bryan felé siettem, majd amilyen erősen csak tudtam, őt is hasba rúgtam.
-BASSZAMEG AMY!!!!-ordított fel fájdalmában.
-Hogy... Lehetsz... Ekkora...Hülye???-mondtam, miközben minden szó után Bryanbe rúgtam.-Kokain??? Komolyan??? Meló közben??? Mindkettőnket lebuktattál volna te idegbeteg!!!!-folytattam tovább az ordítást.
-Hölgyem, mi a...-lépett felém egy járókelő, de nem tudta befejezni a mondatot. Őt is lelőttem.
-Gyere ide a kurva életbe!-mondtam, miközben a hajánál fogva a kocsihoz húztam Bryant, majd az ajtóhoz érve beültettem az anyósülésre. Durván rácsaptam az ajtót, majd visszaszaladtam a pisztolyomért ami a rendőr hullája mellett hevert a földön. Visszamentem a kocsihoz, beültem a volán mögé és elhajtottam Julia háza elől. Bryan úgy üvöltött, mint egy gyerek.
-A kurva életbe felmondok! Te nem vagy normális bazdmeg!!! Meg is ölhettél volna azzal a golyóval!!!! FÉL CENTI BASZDMEG, FÉL CENTI ÉS HALOTT VAGYOK!!!!
-Bárcsak rosszul céloztam volna baszki.
-Egy olcsó ribanc vagy Amy! Csak egy olcsó ribanc, aki hobbiként embereket öl pénzért!!! Szart se érsz, érted??? Szart se!-ez már sok volt. Általában jól tűröm az ilyen dolgokat, de Bryan most kihúzta a gyufát. Gondolkodás nélkül a halántékára ütöttem egyet a pisztolyom markolatával, amitől azonnal elájult. És végre, hosszú idő után csend lett. Nem hallottam Julia könyörgését, se Kyle sírását, e Bryan rágalmazását. Csak én
voltam, és a csend. Végre.